Kép

Kép

Kategóriák

2013. március 24., vasárnap

NAPRAFORGÓ






Édesanyámék hazaérkezésének örömére készült, ez a mutatós és igazán finom, pihe-puha kalács.
Elkészíteni sem olyan bonyolult, mint aminek első látásra tűnik, csak egy kis ügyesség kell hozzá, és sok-sok szeretet amit beleteszünk. Limara oldalán találkoztam vele, és egyből beleszerettem! 

Hozzávalók:

  • 66 dkg Nagyi Titka sütiliszt
  • 1 tojás
  • 1 tojás sárgája
  • 8 dkg vaj
  • 2 ek. burgonyapehely ( elhagyható vagy 1 ek. tejporral helyettesíthető)
  • 1 ek. cukor
  • 1-1,5 teáskanál só
  • kb. 4 deci tej 
  • 4 dkg friss élesztő
Kenéshez:



  • 10 dkg vaj
Tetejére:
  • 1 tojás
  • szezámmag, lenmag, napraforgó mag
Elkészítés:

A tészta hozzávalóit kenyérsütőgép üstjébe tesszük és 20 perc alatt, a dagasztóprogram segítségével összeállítjuk. Lehet hagyományos módon kézzel is, de megmondom őszintén, sokat könnyít a munkánkon.
Kikapcsoljuk a gépet 20 perc után, és duplájára kelesztjük.
Lisztezett felületre borítjuk, és kettévesszük.
Az egyik darabot 5 egyforma részre osztjuk, cipókká formáljuk és hagyjuk őket pihenni.
Addig a másik tésztának leválasztjuk az 1/4 részét és ezt is cipóvá formálva félretesszük.
Ez lesz a kalács közepe.
A maradék 3/4 részt szintén 5 egyforma darabra vágjuk, és gömbölyítve ezeket is félretesszük pihenni.
Elővesszük az első 5 tésztagombócot, egyenként kinyújtjuk 22-23 cm-es körré, az első így kapott lapot egyből a sütőpapírral letakart tepsi hátára helyezve. Megkenjük olvasztott vajjal, majd rátesszük a következő lapot, addig ismételve a folyamatot, míg az negyedik lap is a helyére kerül. Az ötödik lapot akkorára nyújtjuk, hogy a 4 réteg oldalát is befedje. Majd középről kiindulva 8 részre vágjuk, a szélétől kb. 1 centiméterre megállva. A cikkeket kihajtjuk.
Ezután elővesszük az 5 kisebb gombócot. Egyenként kinyújtjuk 14-15 cm átmérőjűre, majd ezeket is rétegezzük, az utolsó lapot szintén nagyobbra nyújtva befedjük vele a 4 tésztaréteget. Belehelyezzük az előzőleg már kihajtogatott tészta szirmainak közepébe és ezt is 8 egyenlő részre vágva, a szélétől 1 cm-t elhagyva, a szirmokat kihajtogatjuk. Itt figyeljünk a vágásnál, mert a szirmoknak, a meglévők közé kell esniük. Ha ezzel is megvagyunk, a megmaradt cipót a tésztánk közepére tesszük. Lekenjük tojással és a szirmokat megszórjuk a magokkal.
Bekapcsoljuk a sütőnket 180 fokra és amíg bemelegszik, a tésztánkat is hagyjuk pihenni.
Betesszük a sütőbe és tűpróbáig sütjük. Az első 15 perc után, ha nagyon pirulna, egy fóliával letakarjuk a tetejét, nehogy megégjen.

Ha van kedvünk meg is tölthetjük, kedvünk szerint mákkal, dióval vagy ki mivel szeretné.

Langyosan a legfinomabb!







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése