Kép

Kép

Kategóriák

2013. június 8., szombat

EPRES PISKÓTATEKERCS ALAGÚT


Még tart az eperszezon, érdemes kihasználni. Tojásom is bőven volt, ezért egy olyan piskótát választottam amibe bőven kell. A neten láttam egy nagyon guszta süteményt, amihez végül csak a formája igazodik, a receptje nem, de az eredeti itt megtalálható a fázisfotókkal együtt.

Hozzávalók a piskótatekercshez:
  • 4 tojásfehérje
  • csipet só
  • 100 gramm cukor
  • 8 tojássárgája
  • 80 gramm liszt
  • 20 gramm étkezési keményítő
A tojásfehérjéket a sóval elkezdem verni, majd fokozatosan hozzáadva a cukrot, szép fényes, kemény habot verek belőle. Ekkor hozzáadom  egyenként a tojások sárgáját, amivel tovább verem, majd a keményítővel összeszitált lisztet is belekeverem. Sütőpapíros tepsibe simítom és 180 fokon kb. 10 perc alatt megsütöm.
Van egy csatos tortaformám, aminek 30 cm a hosszúsága, 11 cm a szélessége és 8 cm a magassága, ebbe készítettem össze a sütit. Szóval a kisült piskótára rámértem a tepsim nagyságát, ezt a darabot ollóval levágtam, a maradék tésztát pedig a sütőpapírral együtt feltekertem és félretettem hűlni. Addig elkészítettem a krémet.

Hozzávalók a krémhez:
  • 750 gramm krémes túró, vagy mascarpone (mikor melyiknek kedvezőbb az ára)
  • 3 dl tejszín
  • 6 púpos evőkanál porcukor
  • 1 csomag zselatinfix
A tejszínt elkezdem verni, majd hozzáadom a zselatin fixet amivel keményre verem, végül a cukrot. Ekkor hozzáadom a túrót, alaposan összekeverem és kész is vagyunk. A túrónál az a fontos, hogy ne nagy darabos legyen, próbáljunk meg finomabb, krémesebb túrót venni.

Szükségünk lesz még:
  • pár szem eperre
  • eperlekvárra
A tortaformát körbekenem vajjal, belesimítok az aljába a krémből kb. 1 cm magasan. A piskótát kitekerem, lehúzom róla a sütőpapírt, megkenem eperlekvárral, újból feltekerem és méretre vágom. Kicsit a szélességéből is elveszek, hogy ne legyen annyira duci és maradjon hely a krémnek. Ezt a tekercset ráhelyezem a krémre, majd a két oldalánál felezett eprekkel kirakom. A hézagot kitöltöm krémmel, amire egy újabb felezett epersor következik, majd a maradék krémmel betakarom az egész tekercset. ráhelyezem a méretre vágott piskótalapot és pár órára beteszem a hűtőbe. Mielőtt kivenném a formából, óvatosan "körbevágom" késsel, lecsatolom az oldalát és kiborítom egy tálcára. Majd a kés segítségével elválasztom a forma aljától is. Folpackal is kibélelhetjük a formát, ekkor nem kell a kés csak kiborítjuk és lehúzzuk róla. Csokilencsével, eperrel és mentalevelekkel díszítve tálalom.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése